BLOG

AKTUÁLIS / ÉRDEKES / INFORMATÍV

Semmit sem ér a váltózár

Construct váltózár - Váltózár szerviz.hu - 06

Minden forgalomban lévő biztonságtechnikai termék (váltózár, kormányzár, kerékőr, …) elismert tesztelő cégek által (TÜV, MABISZ, TATCHAM, stb.) a feladatuknak megfelelő körülmények között minősített szakemberek által tesztelve lettek és ezek után kapják meg az engedélyeket, a jóváhagyásokat és a minősítéseket.
Sokszor napvilágot látnak olyan sufni tesztek, videók – általában rosszindulatú konkurens termékek gyártóitól, forgalmazóitól és hozzá nem értő újságírók tollaiból – amiknek semmi realitás alapja nincsen, kizárólag a másik lejáratását és a saját termékük fényezését szolgálja.

Valóban, … bármilyen eszközt tönkre lehet tenni, műhelyben, satuban. Szét lehet vágni flekxel, szét lehet fúrni, ráhegeszteni, stb. De az ilyen eszközökkel való támadásnak feltételei vannak. Egyrészt fontos, hogy ezek a gépjármű védelmét szolgálják és nem a satut védik, másrészt egy utcán parkoló autóban ezek a körülmények nem adottak. A beépített védelmek hozzáférhetetlen helyen vannak. De például egy kormányzár esetében nincsenek szorosan rögzítve mint egy műhelyben, satuban. Nem áll rendelkezésre hálózati feszültség (220V), a sarokcsiszoló (flex) ontja magából a szikrát, kigyullad a kárpit és mindez borzasztó zajjal is jár. Ha ezek a termékek valóban fabatkát sem érnének, nem is maradnának meg az egyre erősödő piacon. Azonban mégis, a mai napig működnek, védenek, komoly teszteken esnek át évről évre, … ezért bízhatunk bennük.

A váltózárak 1994 óta bizonyítanak, és ez sok mindent elárul.

NEKED AJÁNLJUK

Diamondlock váltózár logo - Aubiz Bt.

Diamondlock
váltózár

Magyar gyártmány, KABA zárbetét, 2 db kulcs, Zárás: kulccsal, nyitás: kulccsal, 5 év garancia, Komfort zár, nincs kivehető alkatrész, szerelés rejtett, oldhatatlan kötéssel, beszerelés kb. 60-90 perc

57.900,- Ft

Bearlock váltózár logo - Aubiz Bt.

Bearlock
váltózár

Lengyel gyártmány, saját fejlesztésű zárbetét, 3 db kulcs, zárás: kézmozdulattal, nyitás: kulccsal, 5 év garancia, Press & Lock zár, nincs kivehető alkatrész, szerelés rejtett, oldhatatlan kötéssel, beszerelés 40-80 perc

63.900,- Ft

Váltózár Opel Toyota
Construct váltózár logo - Aubiz Bt.

Construct
váltózár

Cseh gyártmány, saját fejlesztésű zárbetét, 2 db kulcs, zárás: kulccsal, nyitás: kulccsal, 5 év garancia, Komfort zár, nincs kivehető alkatrész, szerelés rejtett, oldhatatlan kötéssel, beszerelés 60-90 perc

80.900,- Ft